.
1075
A MÁLTAI LOVAGREND MEGALAPÍTÁSA
.
Boldog Gellért ábrázolása az ispotályban
.
.
A XI. században az egykori Amalfi tengerész köztársaságból való itáliai kereskedők egy csoportja utazott Jeruzsálembe, hogy segítő központot alapítsanak fáradt, sérült zarándokoknak. Olyan templomi közösséget kívántak létrehoznialapítani, amelyben nem a szemlélődő ima, vagy az alamizsnagyűjtés áll központban, hanem az elesettek megsegítése, kizárólag a rászorultság alapján – fajra, nemre, hitre való tekintet nélkül. Abban az időben ez szokatlan, merész felfogásnak számított. Az egyiptomi kalifa 1048 körül adott engedélyt az első kolostor-ispotály létesítésére.
Ezt a korai segítő intézményt Boldog Gellért (1040–1120) vezette, aki bencés szerzetesként utazott a 11. század második felében Jeruzsálembe. Ő az első általunk ismert vezetője az ispotálynak, amelyet amalfibeli kereskedők alapítottak a Szent Sír-templom közelében álló Santa Maria Latina bencés monostor vendégházában alakítottak ki, akkor még a keresztény zarándokok ápolására és védelmére. A létesítményt Keresztelő János kegyelmébe ajánlották, a közösség Boldog Gellért irányítása alatt vette fel a Jeruzsálemi Szent János Rend nevet. Ebben az időben alakult ki a laikus egyházi rend szervezeti struktúrája, és kapta meg a szuverenitását II. Paszkál pápától, aki az 1113. február 15-én jegyzett „Pie postulatio voluntatis” kezdetű dokumentumban rendelkezett a szervezet függetlenségéről. A pápai bulla alapján a közösség laikus szerzetesrend lett, vagyis a tagjainak nem kellett felszentelt papnak lenni, de minden tag letette a három szerzetesi fogadalmat: a szegénység, a tisztaság és az engedelmesség fogadalmát. A szentszéki elismerés védelmet [protectio] nyújtott, és bizonyos előjogokat, többek között anyagi függetlenséget is biztosított, valamint a rendi elöljáró szabad megválasztását is lehetővé tette. A pápai oklevél rögzíti az akkor még kifejezetten betegápoló „testület” működésének első és legfontosabb célját: a szegények és betegek istápolását.
.
.
A gyógyítás korra, nemre, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül zajlott
.
.
A rend ekkor már nem a keresztes lovagoknak, hanem az akkori zarándokoknak nyújtott segítséget. Akkoriban minden kereszténynek, zsidónak és muszlimnak kötelessége volt legalább egyszer elzarándokolni Jeruzsálembe, az Isten szent városába. Európából is tömegek indultak Jeruzsálembe, hogy megvethessék lábukat Krisztus utolsó földi állomásának helyszínén, ahová Franciaország nyugati részéből öt hónap is lehetett a megterhelő, és gyakran igen kockázatos út. A sokszor kimerülten érkezett zarándokoknak ellátásra volt szükségük, amelyet a korabeli „szegénykórházakban”, hospitale pauperumokban vagy xenodochiumnak nevezett ispotályokban, kolostorok és püspöki székhelyek mellé épített szálláshelyeken vehettek igénybe. A Szent János Rend központjában azonban nemcsak ételt és italt kaptak, de egészségügyi ellátásban is részesülhettek a kimerült utazók. Ez a tevékenység a Sancta Maria Latina, majd a nők számára épített Sancta Maria Parva házakban kezdődött meg, ezek a házak pedig ötven év működést követően a Rend bölcsőjévé váltak.
Az időközben létrejött Jeruzsálemi Királyság alkotmánya arra kötelezte a Rendet, hogy az ispotályos munka mellett katonai védelmet is nyújtson a betegek és zarándokok számára,őrizze kiszolgáló létesítményeit, valamint a főbb utakat. A Rend ebben az időben kezdte használni a fehér színű nyolcágú keresztet, amely a mai napig a jelképe. Ezen ősi keresztszimbólum a nyolc boldogság képi megjelenítése is: utalás Jézus hegyi beszédét megnyitó úgynevezett boldogságmondásokra.
A Rend második vezetője, Fra’ Rajmond du Puy (1083–1160), akit elsőként neveztek Nagymesternek, vezette be (elsősorban ágostoni, valamint bencés iratokból merítve) az általunk is ismert első szabályzatot, a rendi Regulát. A dokumentum 1120 és 1153 körül született és a jeruzsálemi első ispotály (Sancta Maria Parva) szokásait foglalja „törvényi” formába, az alapító szándékait szem előtt tartva. A dokumentum Szent János ispotályosainak legrégebbi szabályzata, melynek első cikkelye így fogalmaz: „Először megparancsolom, hogy a szegények szolgálatába szegődött valamennyi testvér Isten segítségével tartsa meg (…), amit a pap kézvezetésével a kezébe és a könyvre megfogad…” A tagok hármas fogadalmat tettek, ezzel a Rend laikus szerzeteseivé váltak. Közös vállalásuk így hangzott: Megígérjük, hogy uraink, a betegek szolgái leszünk (sclavi dominorum infirmorum).
Napjainkban a Szuverén Máltai Lovagrend központja Rómában található, a világ százhúsz országában tevékenykedő szervezet élén kilenc évszázad alatt nyolcvan nagymester váltotta egymást, a 2023-ban megválasztott Fra John Dunlap sorrendben a 81. a uralkodó.