.
1989
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalapítása
.
Helmut Kohl nyugatnémet szövetségi kancellár találkozója a Magyar Máltai Szeretetszolgálat két vezetőjével: Csilla von Boeselager asszonnyal és Kozma Imre atyával
.
.
Ma már nehéz megmondani, valójában mikor jött létre az a szervezet, amelyet Magyar Máltai Szeretetszolgálat néven ismerünk. Az alapítás hivatalos dátuma persze egyértelmű, az egyesületet 1989. február 4-én hozták létre, és hat nappal később, 10-én jegyezte be a Fővárosi Bíróság. Csakhogy Németországban már ezt megelőzően is létezett egy segítő szervezet, amit 1988. december 14-én, Ungarischer Malteser Caritasdienst (azaz Magyar Máltai Segítő Szolgálat) néven alapítottak, és a szervezet élén ugyanazok a vezetők álltak, akik a budapesti Szeretetszolgálat létrehozásában is közreműködtek. Az egyezés nem a véletlen műve. 1988-ban Magyarországon még nem volt törvényes lehetőség civil szervezetek létrehozására, a zugligeti Szent Család plébánia templom közösségének és Kozma Imre atya hittanos tanítványainak segítő tevékenysége viszont abban az évben már nemzetközi figyelmet keltett, munkájukról „nem lehetett nem tudomást venni”. A németországi alapítással, egy hosszú ideje működő önkéntes hálózatnak próbáltak szervezeti formát adni.
Utólag már nehéz megállapítani, mikor nőtte ki a zugligeti templomba járó fiatalok egyre bővülő köre a hittanos csoport megszokott kereteit. A nyolcvanas években már aktív segélyezést folytattak, feltérképezték a környék rászoruló családjait, és hátizsákos turistaként akkor illegális irodalomnak tekintett egyházi kiadványokat, és a határ túloldalán hiánycikknek számító gyógyszereket vittek erdélyi településekre. Egyre aktívabbak lettek, egyre többet tettek. Mire 1988-ban a csoportnak hivatalos neve, bejegyzése és pecsétje lett, addigra már rászoruló emberek ezreinek nyújtott segítséget, nagy mennyiségű adományt gyűjtött és osztott ki, kórházakat támogatott, nem mellékesen Németországból Magyarországra küldött kamionok sokaságát fogadta, képviselői pedig állami és egyházi vezetőkkel tárgyaltak munkájukról.
.
.
Kozma Imre atya hajléktalan embereknek olvas fel a Déli pályaudvaron 1989 karácsonyának előestéjén
.
.
A kortársak beszámolói szerint Kozma Imre atya azt tanította követőinek, hogy a kereszténység nem elmélet, hanem gyakorlat. A zugligeti hittanórák szokatlan hangneme rengeteg fiatalt vonzott, a zsúfolásig telt teremben csak nyitott ablakok mellett lehetett megmaradni. A közös gyökerekre, a közösség mindennapjaira Vecsei Miklós alelnök így emlékezett Kozma Imre atya aranymiséjén:
„Tizenöt éves voltam, amikor először beléptem a zugligeti templomba. Izgalmas volt a mise, a papnak volt rám ideje, minden ministrálás után hosszú beszélgetések jöttek, még közös reggelik is voltak.
Sokat tanultunk arról, hogy az ember nem indul el, ha folyamatosan számolgat. Minden eredményhez kockázatot kell vállalni. Ez igaz a házasságra, igaz a misszióra, igaz a küldetésre. A kockázatvállalás a szeretet egyik formája. Érdemes lenne megnézni, hogy ebből a mondatból hány élet született, hányan kockáztattak Imre atya tanítványai közül, amikor sok gyereket vállaltak. Nagyon sokan vállaltak emiatt hivatást. 27 papról tudunk, aki Imre atyára hivatkozva lett pap.
Mi Zugligetben nem hittanra jártunk, hanem valami egészen másra. Olyan tanításban volt részünk, ami a tudás minden részét átadja. Tanítót sokat ismerünk, példaképből is sok van, de atya még tovább ment és mesterré vált. Mester pedig az lesz, aki vállalja a kockázatot, hogy a tanítványai azzá váljanak, aminek Isten elképzelte őket, és ne azzá, amit ő szeretne nevelni belőlük. Tehát megengedi, hogy felnőjünk mellette. Akkor is, ha a felnövekvő tanítvány olykor olyan gondolatokkal jön elő, amelyek nem egyeznek a mester tanításával. De ettől lett ilyen színes a Máltai Szeretetszolgálat.”
Csilla von Boeselager asszony, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társalapítója 1987 augusztusában találkozott Kozma Imre atyával. Utóbb mindketten sorsszerűnek nevezték ezt az alkalmat.
A bárónő Németországi kórházakat keresett fel, orvosi műszereket és felszereléseket kért a magyar egészségügy támogatására. Az első, műszerekkel és kórházi eszközökkel megrakott kamion 1987 október 23-án érkezett Budapestre. A következő időszakban Csilla von Boeselager több magyarországi kórházat is meglátogatott, személyesen is meggyőződött a hazai egészségügy siralmas állapotáról. Németországi kórházakban műszereket, ágyakat, gyógyító berendezéseket kezdett gyűjteni. 1988-ban 36, 1989-ben 155 teherautó érkezett Magyarországra orvosi műszerekkel és eszközökkel megrakodva.
Az adományokkal megrakott teherautók hetente többször érkeztek, nem volt kérdés, hogy a segélyezés lebonyolításához kell egy szervezet. Miután Csilla von Boeselager és a vele érkező Ugron Imre a németországi máltaiaknál viseltek tisztséget, magától értetődő volt, hogy az új segélyszervezet is máltaiak nagy családjához tartozik majd, ezt 1988 decemberében Németországban hozták létre, Ungarischer Malteser Caritasdienst néven.
A fiatal Szeretetszolgálatnak kezdetben nem volt irodája, mindenki a saját lakásáról intézte feladatait, a megbeszéléseket pedig Kozma Imre atya konyhájában tartották, ahol az étkező saroknál többen le tudtak ülni. Az egyetlen faxkészülék viszont egy másik lakásban működött, ha fontosabb irat érkezett, az önkéntesek telefonon értesítették egymást. Ilyen volt például, amikor Csilla von Boeselager asszony újabb kamionra való segélyszállítmányt gyűjtött össze Németországban. A jármű rendszerint a késő délutáni órákban érkezett a zugligeti plébániatemplom elé, akkor telefonon hívták a vámhivatalt, és várták, hogy a szolgálatban lévő tisztviselő kijöjjön, mert a csomagteret záró plombát csak ő nyithatta fel. Ez a művelet sokszor már az esti órákra maradt. A papírokat azután a vámos szolgálati autójának motorháztetőjén töltötték ki, majd, amikor ezzel elkészültek, Kozma Imre atya összehívta a környéken lakó önkénteseket, ők pedig kirakodták a szállítmányt.
Így működött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a megalakulása utáni hónapokban.
Magyarországon a szocializmus évtizedei alatt nem lehetett civil szervezetet alapítani. A kaput az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény megjelenése nyitotta meg. Kevés jogszabályt előzött meg akkora várakozás, mint az egyesülésről szóló törvényt, az ugyanis a többpártrendszer magyarországi megjelenése előtti jogi akadályokat szüntette meg, ily módon az egyik közvetlen előzménye volt a rendszerváltásnak. Az ország közvéleménye a politikai fejleményeket figyelte, a reflektorfény az egymás után alakuló, és az első demokratikus választásra készülő pártokra irányult. Ezzel egyidejűleg megjelenhettek végre a politikai szerepre nem vágyó, valamilyen ügy mellett elkötelezett civil szervezetek is. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat már készen állt, és az elsők között élt a lehetőséggel. 1989. február 10-én a bíróság 10-es sorszámmal vette nyilvántartásba. Évtizedek múltán, közel negyvenezer hivatalosan bejegyzett civil szervezet között különös rangot, és tekintélyt ad a Szeretetszolgálatnak, hogy nem csupán az ország egyik meghatározó civil szervezete, hanem a legelsők egyike is.